Ugrás a tartalomra
Magyar Összefogás

A következő négy év

Tájékoztatás

A tájékoztatásban a helyi sajtó működési feltételeinek javítására, a fiatal újságírók utánpótlására és a magyar nyelvű digitális tartalmak erősítésére összpontosítunk.

Amit eddig elértünk

Tájékoztatás

Anyanyelvünkön tájékozódni, értesülni a körülöttünk zajló, minket érintő eseményekről – a vajdasági magyar közösség számára ez az összetartozás része.

5 támogatott program

Tájékoztatás · Jövőképünk

„Azt szeretnénk, hogy a vajdasági magyar sajtó a jövő nemzedéke számára is megőrizze közösségünk történeteit, értékeit és mindennapjait.”

Az anyanyelvünkön való tájékozódás, a körülöttünk zajló és bennünket érintő események megismerése a közösségi összetartozás része. A vajdasági magyar média őrzi történeteinket, láthatóvá teszi helyi közösségeinket és összekapcsolja a tömbben és a szórványban élő magyarokat.

A következő években egyszerre kell megőriznünk a helyi és kistérségi sajtó működőképességét, alkalmazkodnunk a médiafogyasztás gyors változásához és felkészítenünk egy új újságíró-nemzedéket.

Tájékoztatás

A helyi történettől a képernyőig

A magyar nyelvű tájékoztatás minden szintjét erősítjük, a települési tudósítótól a digitális felületekig.

  1. 1. lépés

    Helyi történetek

    Erősebb tudósítói hálózat: a kisebb települések is jelen vannak a médiatérben.

  2. 2. lépés

    Új nemzedék

    Mentorprogramok és szakmai képzések fiatal újságíróknak.

  3. 3. lépés

    Erős szerkesztőségek

    Működési támogatás, külön figyelemmel a helyi és kistérségi médiumokra.

  4. 4. lépés

    Digitális tér

    Ott, ahol ma az emberek híreket olvasnak: online felületek, új technológiák.

Tájékoztatás

Vállalásaink

5 vállalás a következő négy évre.

  1. Erős magyar média

    Folytatjuk a vajdasági magyar médiumok és szerkesztőségek támogatását, hogy a magyar nyelvű tájékoztatás hosszú távon is elérhető és működőképes legyen, külön figyelmet fordítva a helyi és kistérségi médiumokra. Mindent meg kell tennünk a kiépült médiahálózatunk megőrzéséért.

  2. A tájékoztatás a digitális térben is

    A magyar nyelvű tájékoztatásnak ott kell lennie, ahol az emberek ma híreket és tartalmakat fogyasztanak. Támogatjuk a digitális tartalomkészítést, az online felületek fejlesztését és az új technológiák használatát, hogy a magyar média a fiatalabb generációk számára is elérhető legyen.

  3. Szakmai utánpótlás

    Folytatjuk az újságírói mentorprogramokat és a szakmai képzéseket, hogy a fiatalok szakmai tudásuk mellett saját ötleteikkel és új szemléletükkel is alakíthassák a magyar nyelvű tájékoztatást.

  4. A helyi történetek fontossága

    Erősítjük a tudósítói hálózatokat, hogy a kisebb települések mindennapjai, sikerei, eseményei és közösségei is megjelenjenek a vajdasági magyar médiatérben.

  5. Közelebb az emberekhez

    Fontosnak tartjuk a szakmai találkozókat, a díjakat, a tapasztalatcserét és az érdekképviseletet, hogy a vajdasági magyar médiában dolgozók egymásra is számíthassanak és közösen reagálhassanak a szakma változó kihívásaira.

Amit eddig elértünk

Erre építünk

Az elmúlt négy évben 5 támogatott program ezen a területen – néhány közülük.

Minden eredmény
  • Magyar Szó Sajtó- és Nyomdamúzeum

    Támogattuk a múzeum létrehozását, hogy a nyomtatott sajtó öröksége is megmaradjon.

  • Újságírói mentorprogram

    Támogattuk a pályakezdő újságírók szakmai felkészítését.

  • Vajdasági Magyar Médiatalálkozó

    Támogattuk a vajdasági magyar médiaszakma találkozójának megrendezését.