Pređi na sadržaj
Magyar Összefogás
22.22. mesto na listi

Mihalj Satmari

· Nastavnik likovne kulture

Biografija

1975-ben született Kevevárán. Az általános iskolát Székelykevén, a Žarko Zrenjanin Általános Iskolában, a középiskolát a kevevári gimnázium magyar tagozatán végezte, felsőfokú tanulmányait Pécsett, Budapesten, majd Belgrádban fejezte be.

2003 óta a székelykevei általános iskola hitoktatója és képzőművészeti tanára, emellett a kevepallósi Đura Filipović Általános Iskolában képzőművészeti kultúrát tanít.

A helyi közéletben is aktív: a Székelykevei Igaz Szó havilapnál technikai munkatársként, íróként, majd szerkesztőként dolgozott, a BUS Rádión sugárzott Székelykevei Nótacsokor műsor alapítója és szerkesztője volt. A Szalmaszál Művelődési Egyesület alapítója, jelenleg alelnöke. 2011 óta a Székelykevei Művelődési Egyesületek és Civil Szervezetek Szövetségének (MECISZ) elnöke; a szövetség többek között a Székelykevei Nyári Estek rendezvénysorozatot és a Magyar Konyha Napjait szervezte meg. 2003 óta a helyi katolikus plébánia egyháztanácsának tagja, harmadik mandátumában elnöke.

A legutóbbi községi választásokon független jelöltként a VMSZ listavezetője volt, jelenleg a kevevári Községi Képviselő-testület tagja.

1999 óta énekel, öccsével hazai és külföldi rendezvényeken lép fel. Tíz éve a méhészkedéssel is foglalkozik. Nős, két lány édesapja.