Major Diána
· Jogász – mester
Bemutatkozás
1985-ben született Zentán, Magyarkanizsán él. Az általános iskolát a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában végezte, középfokú tanulmányait a Szabadkai Zeneiskolában folytatta zenei előadó – fuvola szakon. Az Újvidéki Egyetem Jogi Karán általános szakon okleveles jogász végzettséget szerzett, majd ugyanott „A köz- és magánszféra együttműködésének, mint határon átnyúló együttműködésnek gazdasági hatásai” című mesterdolgozatának megvédésével mesterfokozatú jogász lett.
2013-ban a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény titkáraként kezdett dolgozni, ugyanazon év végén Magyarkanizsa Község Közigazgatási Hivatalának gyakornoka lett. 2014-ben letette a közigazgatási szakvizsgát, ezt követően vagyonjogi ügyekért felelős szakmunkatársként, majd a Gazdasági, Pénzügyi és Fejlesztési Főosztály jogi ügyekkel megbízott szakmunkatársaként dolgozott.
2018 óta a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület titkára.