Sutus Áron | Magyar összefogás Skip to main content

Sutus Áron

Sutus Aron

1983-ban született Szabadkán. Az általános iskolát és a természettudományi-matematikai szakirányú gimnáziumot szülővárosában fejezte be. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén diplomázott  2016-ban. 2017-től a Lakiteleki Népfőiskola – NMI Művelődési Intézet Tessedik Sámuel Kollégiumának hallgatója.
2006 és 2010 a között Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közművelődési szakmunkatársa, 2010-től 2013-ig annak ügyvezetője, 2017. júliusától annak elnöke.
Munkába állása, 2006 óta a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségben szolgálatot vállaló személyként az öntevékenység ösztönzését, az amatőr és népművészeti mozgalom megújulását és fennmaradását célzó folyamatok megvalósításának segítésében, a közösségi művelődés gyakorlati ismereteinek elterjesztésében vállal szerepet. Szervezője többek között olyan, a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségűvé nyilvánított rendezvényeknek, mint a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója, a Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál, a Vajdasági magyar amatőr és diákszínjátszók, rendezők szakmai tábora (MAdT), a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok rendezvénysorozat, a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozója (ezek a rendezvények mind vándor jellegű rendezvények, évről évre egyik házacskából költöznek a másik házacskába), de jelen van a Magyar Kultúra Napja délvidéki központi ünnepségének és a Kárpát-medencei Kulturális Fórumnak a szervezői közösségében is. A rendezvények, programsorozatok mellett szerepet vállal különböző, egyének és csoportok öntevékenységét fejlesztő képzések kidolgozásának és lebonyolításának segítésében, ezzel egyúttal igyekezve növelni a magyar művelődési egyesületek, szakosztályok, csoportok további hálózatosodását, kapcsolataik és az egymásra odafigyelés erősödését.
Egyéb közösségi és társadalmi tevékenységei: 2009–2010 között az ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottságának, 2010–2014 között az MNT Civil Konzultatív Testületének, 2013–2018 között a Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál Tanácsának tagja. 2017-ben beválasztják a Magyar Örökség díj Bíráló Bizottságába. De jelen van többek között filmes programok (legutóbb Bicskei Zoltán Álom hava című nagyjátékfilmjének) délvidéki bemutatókörútjának megszervezésében.
További civil szervezi tevékenység: tagja a Symposion Polgárok Egyesületének, az Életjel Könyvek kiadónak és a NIDUS Együtt a Gyermekek Fejlesztéséért Egyesületnek.

A közösségért és a közösségben való megmaradásunk mai valóságunk egyik legnagyobb kihívása – elkötelezett, a kihívást és a feladatokat szolgálatként megélő személyek nélkül ennek vállalására, kiteljesítésére nem nyílna lehetőség. Ennek egyik legfontosabb szerve a mi vonatkozásunkban a Magyar Nemzeti Tanács, amely összefogja ezeket az erőket, vágyakat, gondolatokat, szülőföldünkön és identitásunk megtartásában igaz módon tud munkálkodni. A jelölés vállalása innentől kezdve nem lehet kérdés.

Valasztasi program

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás

A nem hivatalos eredmények szerint a következő négy évben a 35 tagú magyar kisebbségi önkormányzatban 30 tagja lesz a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott listának - mondta Pásztor István. A Magyar Összefogás listája áttörő, nagy sikert ért el - jelentette be vasárnap késő este Pásztor István. A VMSZ elnöke sajtótájékoztatón azt mondta, szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy éljenek a demokrácia ünnepeként aposztrofált lehetőséggel, hogy megjelenjenek az urnák előtt. A szavazati joggal rendelkező vajdasági magyarok mintegy 36 százaléka vett részt a nemzeti tanácsi választáson - emelte ki Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség első embere azt mondta, ideje lenne végre a párbeszédnek. „Nem kell mindenről ugyanazt gondolni, de mindenről tudunk beszélgetni, és ugyanakkor, azt gondolom, hogy vannak ügyek, nemzeti ügyek, és általános politikai ügyek, amik meghaladják a nemzetérdeknek a mezejét és körét, amikben jó volna megpróbálni szót érteni, jó volna leereszkedni a realitások talajára.” Hálásak vagyunk mindazoknak, akik elmentek szavazni a magyar nemzeti tanácsi választásokon, mert vasárnap ennél fontosabb dolog nem volt - mondta Hajnal Jenő. A Magyar Összefogás listavezetője hozzátette: programjuk az első pillanattól kezdve az egységes nemzetben való gondolkodáson alapult, programjaik pedig mindenkire kiterjednek. „Mindazt, amit az elmúlt négy évben elkezdtünk, nemcsak folytatni tudjuk, hanem olyan magasabb szintre tudjuk emelni, amelyet nemcsak, hogy megérdemel ez a közösség, hanem úgy gondolom, hogy a 21.században meg is kell tennünk ahhoz, hogy a következő négy évben minden föltételt megteremtsünk ahhoz, hogy akik itthon vannak, érezzék ezt az otthonosságot. Akik pedig haza szeretnének jönni, azoknak minden föltétel adott legyen az otthonteremtéshez.” A nemzeti tanácsi választások hivatalos végeredményét november 8-a, csütörtök este 8 óráig kell közzétennie a Köztársasági Választási Bizottságnak.
MÁSFÉL HÓNAPON ÁT KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

MÁSFÉL HÓNAPON ÁT KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

Sajtóközlemény a Magyar Összefogás választási kampányáról Véget ért a Magyar Összefogás választási kampánya. Több mint háromszáz közösségi élmény, találkozás, ünnepélyes pillanat és megoldásra váró feladat erősített meg bennünket abban, hogy egy olyan közösség tagjai vagyunk, amely kíváncsi eddigi eredményeinkre és a következő négy év terveire, és amelynek tagjai eddig is segítettek és támogattak bennünket. Különben semmit sem értünk volna, és folytatni sem tudnánk mindazt együtt, közösen, ami mindannyiunk számára a következő négy évben is nagyon fontos. Köszönjük tehát elsősorban azoknak, akik szeretettel, érdeklődéssel és barátsággal fogadtak bennünket otthonukban, ünnepségeiken, megemlékezéseiken, szentmisén és istentiszteleten, kerekasztal-beszélgetésen, lakossági fórumon, egyéb alkalmon. Hála azoknak is, akik abban segítettek bennünket, hogy mindenhova eljussanak a Magyar Összefogás lista tagjai, ahol magyarok élnek, ahol a vendégszeretet és a közvetlen emberi, baráti kapcsolaton kívül a helyiekkel együtt arról is meggyőződhettünk immár sokadszor, hogy közös jövőt építünk, mert összetartozunk, mert mindaz, amit tervbe vettünk, együtt mára valósággá válhatott. Köszönjük vendéglátónak, házigazdának, szervezőnek és aktivistának, hogy közösségünk tagjait meghallgathattuk, érdekeit, motivációit, kéréseit, igényeit és szükségleteit közvetlenül megismerhettük, és hogy a Magyar Összefogás saját elképzeléseihez és Magyarország Kormányának elkövetkezendő négy évre megfogalmazott céljaihoz illeszkedve együtt hozzájárulhatunk kisebbségi közösségünk együttgondolkodásához, biztonságához és kiteljesedéséhez. A következő napokban az elcsendesedés napjai következnek, hogy azután november 4-én mindannyian együtt, közösen mutassuk meg, hogy a Magyar Összefogás összeköt bennünket, mert magyarok vagyunk. Magyarnak lenni pedig azt jelenti, hogy szeretjük hazánkat, és tiszteljük egymást. Volt elegendő időnk ahhoz, hogy megtanuljuk, amíg együtt maradunk, amíg összefogunk, mindig győzni tudunk. Ehhez kérjük az Önök segítségét és támogatását, amikor majd vasárnap elmennek szavazni a közvetlen magyar nemzeti tanácsi választásokon. Gondoljanak az elmúlt hetek, hónapok közös találkozóira, és szavazzanak az 1. sorszámú Magyar Összefogás listájára, amely nemzeti és emberi, cselekvő és otthonteremtő. A miénk… Szabadka, 2018. október 31. Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője