Ábrahám Csilla | Magyar összefogás Skip to main content

Ábrahám Csilla

Abraham Csilla

1969-ben született  Szabadkán. Hajdújárási lakos. Az általános mezőgazdasági technikusi képesítés megszerzése után a nagybecskereki Mihajlo Pupin Főiskolán szerzett élelmiszeripari technológus oklevelet.
1997-től a hajdújárási Suncokret Kft.-ben a termelés vezetésén és új termékek fejlesztésén dolgozott. 2001-től a hajdújárási Helyi Közösség titkára, a Falufejlesztő Csoport tagja. 2003-ban részt vett a hajdújárási Golden Fruct Földműves Szövetkezet megalakításában és 2005-ig annak menedzselésében.
2006-tól a palicsi Észak-Vajdasági Földműves Egyesület irodavezetője. Részt vett a vajdasági Falugazdász Hálózat és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének létrehozásában. 
Alapító tagja és 2006 óta elnöke a hajdújárási Ludaspuszta Térségi Társulásnak, amely hagyományápolással és a Szabadka környéki falvak alkotta kistérség fejlesztésével foglalkozik. Irodát működtetnek Hajdújáráson, tanácsadásban részesítve a környékbeli gazdálkodókat adminisztrációs, ingatlanügyi és pályázati ügyekben.
Az elmúlt 17 évben számos hazai és határon átnyúló projekt kidolgozásában és megvalósításában vett részt, ezek közül néhányat kiemelve: Suncokret KFT-ben
öt új termék kifejlesztése és piacra dobása (Naturella krémek, 3 fajta mézes rúd); a noszai aszfaltos út kiépítése; a hajdújárási egészségház rekonstrukciója, felszerelése; faluszépítő munkaakciók: villanyoszlopok virágtartói, utcák fásítása, parkosítás, a közterek karbantartásához szükséges eszközök beszerzése; szerbiai falugazdász iroda kialakítása; Vajdasági Falugazdász Hálózat létrehozása 12 községben; Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének megalakítása; Helyi Termékek Kiállításának megszervezése; Szabadka környéki kézművesek és házi termékek készítőinek adatbázisa; kistérség-fejlesztő iroda létrehozása, működtetése Hajdújáráson, melynek  közel 600 tagja van; agrártermékek piacra jutását elősegítő Agrocraft projekt keretében a Juliska brand létrehozása, 13 helyi termék kifejlesztése.

2006 óta a Vajdasági Magyar Szövetség tagja.

A vajdasági magyarság megmaradása, érdekeinek óvása miatt vállaltam a jelölést. Összefogva a hasonlóan gondolkodókkal, szeretném tudásommal és tapasztalataimmal segíteni nemzettársaimat.

Valasztasi program

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás

A nem hivatalos eredmények szerint a következő négy évben a 35 tagú magyar kisebbségi önkormányzatban 30 tagja lesz a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott listának - mondta Pásztor István. A Magyar Összefogás listája áttörő, nagy sikert ért el - jelentette be vasárnap késő este Pásztor István. A VMSZ elnöke sajtótájékoztatón azt mondta, szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy éljenek a demokrácia ünnepeként aposztrofált lehetőséggel, hogy megjelenjenek az urnák előtt. A szavazati joggal rendelkező vajdasági magyarok mintegy 36 százaléka vett részt a nemzeti tanácsi választáson - emelte ki Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség első embere azt mondta, ideje lenne végre a párbeszédnek. „Nem kell mindenről ugyanazt gondolni, de mindenről tudunk beszélgetni, és ugyanakkor, azt gondolom, hogy vannak ügyek, nemzeti ügyek, és általános politikai ügyek, amik meghaladják a nemzetérdeknek a mezejét és körét, amikben jó volna megpróbálni szót érteni, jó volna leereszkedni a realitások talajára.” Hálásak vagyunk mindazoknak, akik elmentek szavazni a magyar nemzeti tanácsi választásokon, mert vasárnap ennél fontosabb dolog nem volt - mondta Hajnal Jenő. A Magyar Összefogás listavezetője hozzátette: programjuk az első pillanattól kezdve az egységes nemzetben való gondolkodáson alapult, programjaik pedig mindenkire kiterjednek. „Mindazt, amit az elmúlt négy évben elkezdtünk, nemcsak folytatni tudjuk, hanem olyan magasabb szintre tudjuk emelni, amelyet nemcsak, hogy megérdemel ez a közösség, hanem úgy gondolom, hogy a 21.században meg is kell tennünk ahhoz, hogy a következő négy évben minden föltételt megteremtsünk ahhoz, hogy akik itthon vannak, érezzék ezt az otthonosságot. Akik pedig haza szeretnének jönni, azoknak minden föltétel adott legyen az otthonteremtéshez.” A nemzeti tanácsi választások hivatalos végeredményét november 8-a, csütörtök este 8 óráig kell közzétennie a Köztársasági Választási Bizottságnak.
MÁSFÉL HÓNAPON ÁT KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

MÁSFÉL HÓNAPON ÁT KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

Sajtóközlemény a Magyar Összefogás választási kampányáról Véget ért a Magyar Összefogás választási kampánya. Több mint háromszáz közösségi élmény, találkozás, ünnepélyes pillanat és megoldásra váró feladat erősített meg bennünket abban, hogy egy olyan közösség tagjai vagyunk, amely kíváncsi eddigi eredményeinkre és a következő négy év terveire, és amelynek tagjai eddig is segítettek és támogattak bennünket. Különben semmit sem értünk volna, és folytatni sem tudnánk mindazt együtt, közösen, ami mindannyiunk számára a következő négy évben is nagyon fontos. Köszönjük tehát elsősorban azoknak, akik szeretettel, érdeklődéssel és barátsággal fogadtak bennünket otthonukban, ünnepségeiken, megemlékezéseiken, szentmisén és istentiszteleten, kerekasztal-beszélgetésen, lakossági fórumon, egyéb alkalmon. Hála azoknak is, akik abban segítettek bennünket, hogy mindenhova eljussanak a Magyar Összefogás lista tagjai, ahol magyarok élnek, ahol a vendégszeretet és a közvetlen emberi, baráti kapcsolaton kívül a helyiekkel együtt arról is meggyőződhettünk immár sokadszor, hogy közös jövőt építünk, mert összetartozunk, mert mindaz, amit tervbe vettünk, együtt mára valósággá válhatott. Köszönjük vendéglátónak, házigazdának, szervezőnek és aktivistának, hogy közösségünk tagjait meghallgathattuk, érdekeit, motivációit, kéréseit, igényeit és szükségleteit közvetlenül megismerhettük, és hogy a Magyar Összefogás saját elképzeléseihez és Magyarország Kormányának elkövetkezendő négy évre megfogalmazott céljaihoz illeszkedve együtt hozzájárulhatunk kisebbségi közösségünk együttgondolkodásához, biztonságához és kiteljesedéséhez. A következő napokban az elcsendesedés napjai következnek, hogy azután november 4-én mindannyian együtt, közösen mutassuk meg, hogy a Magyar Összefogás összeköt bennünket, mert magyarok vagyunk. Magyarnak lenni pedig azt jelenti, hogy szeretjük hazánkat, és tiszteljük egymást. Volt elegendő időnk ahhoz, hogy megtanuljuk, amíg együtt maradunk, amíg összefogunk, mindig győzni tudunk. Ehhez kérjük az Önök segítségét és támogatását, amikor majd vasárnap elmennek szavazni a közvetlen magyar nemzeti tanácsi választásokon. Gondoljanak az elmúlt hetek, hónapok közös találkozóira, és szavazzanak az 1. sorszámú Magyar Összefogás listájára, amely nemzeti és emberi, cselekvő és otthonteremtő. A miénk… Szabadka, 2018. október 31. Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője