Vidáman és okosan – óvodalátogatás, Szenttamáson | Magyar összefogás Skip to main content
Vidáman és okosan – óvodalátogatás, Szenttamáson

Vidáman és okosan – óvodalátogatás, Szenttamáson

Több mint egymillió dinár értékben újították fel a szenttamási Barbi óvodát

Az óvodafejlesztési programnak köszönhetően nyílászárókat cseréltek és központi fűtést szereltek abba az épületben, amelyben két magyar csoport működik.

A gyerekek évtizedes várakozás után végre megfelelő körülmények között tölthetik mindennapjaikat – hangzott el azon a látogatáson, amelyen a Magyar Összefogás jelöltjei megtekintették a befektetések eredményeit.

Boldogan futkároznak a szenttamási gyerekek az óvoda udvarán. A két csoportnyi óvodás nagy kedvence a magyar könyvekkel, fejlesztő játékokkal és didaktikus eszközökkel berendezett játszósarok is. A társasjátékokkal annyira szeretnek játszani a kicsik, hogy a „magyar saroknak” elnevezett kuckóban népmesés motívumokkal díszítették az általuk behozott székeket és asztalkát – meséli az óvónő.

Fullajtár Mária, óvónő, Barbi óvoda, Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény, Szenttamás: „Nagyon megörültek a gyerekek neki, a magyar nyelven található társasjátékoknak, a báboknak, amit kaptak, hiszen bábelőadást is szoktunk rendezni a gyerekekkel, úgyhogy tényleg megörültek neki.”

A magyar kormány támogatásával a szenttamási óvoda épületén kicserélték a nyílászárókat is és új fűtésrendszert szereltek fel.

Dolinszky Gábor, jelölt, Magyar Összefogás: „Ez kiemelten fontos számunkra, mert a gyermekek fogják biztosítani a jövőt számunkra. Ők azok, akiknek a sorsa jelenleg a mi kezünkben van, úgy a nemzeti tanács kezében, mint a vajdasági magyarság kezében, tehát kiemelten fontosnak tartjuk azt, hogy már az óvodáskortól kezdődően részesüljenek valamilyen formában támogatásban, vagy segítségben, és olyan körülményeket valósítsunk meg, ahol a gyerekek valóban jól érzik magukat, és a magyarságukat meg tudják élni az óvodán belül is.”

Az óvodafejlesztési program részeként a 2017/18-as tanévben 130 olyan vajdasági óvodát újítottak fel, amelyekben magyar csoportok működnek. Az illetékesek jelenleg is végzik a terepen az igények felmérését.

Fazekas Róbert, jelölt, Magyar Összefogás: „A későbbiek folyamán, hisz ez a program valamilyen vonatkozásban folytatódni fog, be tudjuk építeni ezeket a kéréseket, és hogy igazából erre tudjunk majd érdemleges választ adni. Azt gondolom, hogy a következő időszaknak ez a kihívása. A jó hír az, hogy ezt meg fogjuk tudni csinálni, tehát nagyon szép eredményeink vannak, de még nagyobb dolgokat készülünk csinálni.”

A Magyar Összefogás jelöltjei a szenttamási óvodaközpont igazgatónőjével és a szülőkkel is tárgyaltak a további támogatási lehetőségekről. Pannon RTV

 

 

Valasztasi program