Potápi: Vajdaság a legjobban felkészült külhoni régió | Magyar összefogás Skip to main content
Potápi: Vajdaság a legjobban felkészült külhoni régió

Potápi: Vajdaság a legjobban felkészült külhoni régió

A magyar kormány külhoni programjainak megvalósítása szempontjából Vajdaság a legjobban felkészült és a legprecízebben dolgozó régió - mondta Zentán Potápi Árpád János.

Megkapaszkodás, gyarapodás, bátorítás címmel szervezett konferenciát a Magyar Nemzeti Tanács a zentai városháza dísztermében.  A rendezvényen a 2015-2018. évi vajdasági szakképzési fejlesztési tervek megvalósításáról volt szó.

 

Perpauer Attila a zentai önkormányzat nevében elmondta, a község mint a Tisza-mente egyik oktatási központja, kiemelten fontos a magyar nyelven történő oktatás szempontjából.

Perpauer Attila, oktatással és művelődéssel megbízott tag, Zenta KT: „Négy középiskolával rendelkezünk, több mint ezer tanulóval. Ez azt jelenti számunkra, hogy az elmúlt évben is tizenhárom tagozatot indítottunk, amiből tíz magyar tagozat volt. Ez rendkívül fontos számunkra, hogy itt meg tudjuk teremteni azokat a lehetőségeket, azokat a fejlesztéseket, amelyeknek köszönhetően a gyerekeket megfelelően tudjuk oktatni.”

Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a szakközépiskolákra vonatkozó, 2015-től 2018-ig megvalósult fejlesztéseket összegezte.

Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Huszonhat szakközépiskolában folyik magyar nyelven az oktatás. Mindegyikben olyan fejlesztéseket tudtunk megvalósítani, informatikai szaktantermeket, tangazdaságokat, speciális szaktantermeket, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Úgy gondolom, hogy olyan minőséges oktatást sikerült létrehoznunk Vajdaságban, amely az európai kompatibilitást is magában rejti.”

Az elkövetkező időszakban 60 millió forintos kisegítő támogatásban is részesülnek majd a vajdasági szakközépiskolák a magyar kormánynak köszönhetően - erről Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár beszélt.

Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Magyarország: „A pékségtől a húsüzemig a fejlesztések szinte mindenre kiterjedtek. Azért van erre szükség, hogy a fiatal gyerekek olyan szakmát tanuljanak, amellyel a későbbiekben boldogulni fognak. Reméljük, hogy idehaza boldogulnak.”

A konferencia keretein belül egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került, amelyen a szakközépiskolák igazgatói számoltak be az intézményekben történt fejlesztésekről.

Pannon RTV

Valasztasi program

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás

A nem hivatalos eredmények szerint a következő négy évben a 35 tagú magyar kisebbségi önkormányzatban 30 tagja lesz a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott listának - mondta Pásztor István. A Magyar Összefogás listája áttörő, nagy sikert ért el - jelentette be vasárnap késő este Pásztor István. A VMSZ elnöke sajtótájékoztatón azt mondta, szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy éljenek a demokrácia ünnepeként aposztrofált lehetőséggel, hogy megjelenjenek az urnák előtt. A szavazati joggal rendelkező vajdasági magyarok mintegy 36 százaléka vett részt a nemzeti tanácsi választáson - emelte ki Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség első embere azt mondta, ideje lenne végre a párbeszédnek. „Nem kell mindenről ugyanazt gondolni, de mindenről tudunk beszélgetni, és ugyanakkor, azt gondolom, hogy vannak ügyek, nemzeti ügyek, és általános politikai ügyek, amik meghaladják a nemzetérdeknek a mezejét és körét, amikben jó volna megpróbálni szót érteni, jó volna leereszkedni a realitások talajára.” Hálásak vagyunk mindazoknak, akik elmentek szavazni a magyar nemzeti tanácsi választásokon, mert vasárnap ennél fontosabb dolog nem volt - mondta Hajnal Jenő. A Magyar Összefogás listavezetője hozzátette: programjuk az első pillanattól kezdve az egységes nemzetben való gondolkodáson alapult, programjaik pedig mindenkire kiterjednek. „Mindazt, amit az elmúlt négy évben elkezdtünk, nemcsak folytatni tudjuk, hanem olyan magasabb szintre tudjuk emelni, amelyet nemcsak, hogy megérdemel ez a közösség, hanem úgy gondolom, hogy a 21.században meg is kell tennünk ahhoz, hogy a következő négy évben minden föltételt megteremtsünk ahhoz, hogy akik itthon vannak, érezzék ezt az otthonosságot. Akik pedig haza szeretnének jönni, azoknak minden föltétel adott legyen az otthonteremtéshez.” A nemzeti tanácsi választások hivatalos végeredményét november 8-a, csütörtök este 8 óráig kell közzétennie a Köztársasági Választási Bizottságnak.
MÁSFÉL HÓNAPON ÁT KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

MÁSFÉL HÓNAPON ÁT KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

Sajtóközlemény a Magyar Összefogás választási kampányáról Véget ért a Magyar Összefogás választási kampánya. Több mint háromszáz közösségi élmény, találkozás, ünnepélyes pillanat és megoldásra váró feladat erősített meg bennünket abban, hogy egy olyan közösség tagjai vagyunk, amely kíváncsi eddigi eredményeinkre és a következő négy év terveire, és amelynek tagjai eddig is segítettek és támogattak bennünket. Különben semmit sem értünk volna, és folytatni sem tudnánk mindazt együtt, közösen, ami mindannyiunk számára a következő négy évben is nagyon fontos. Köszönjük tehát elsősorban azoknak, akik szeretettel, érdeklődéssel és barátsággal fogadtak bennünket otthonukban, ünnepségeiken, megemlékezéseiken, szentmisén és istentiszteleten, kerekasztal-beszélgetésen, lakossági fórumon, egyéb alkalmon. Hála azoknak is, akik abban segítettek bennünket, hogy mindenhova eljussanak a Magyar Összefogás lista tagjai, ahol magyarok élnek, ahol a vendégszeretet és a közvetlen emberi, baráti kapcsolaton kívül a helyiekkel együtt arról is meggyőződhettünk immár sokadszor, hogy közös jövőt építünk, mert összetartozunk, mert mindaz, amit tervbe vettünk, együtt mára valósággá válhatott. Köszönjük vendéglátónak, házigazdának, szervezőnek és aktivistának, hogy közösségünk tagjait meghallgathattuk, érdekeit, motivációit, kéréseit, igényeit és szükségleteit közvetlenül megismerhettük, és hogy a Magyar Összefogás saját elképzeléseihez és Magyarország Kormányának elkövetkezendő négy évre megfogalmazott céljaihoz illeszkedve együtt hozzájárulhatunk kisebbségi közösségünk együttgondolkodásához, biztonságához és kiteljesedéséhez. A következő napokban az elcsendesedés napjai következnek, hogy azután november 4-én mindannyian együtt, közösen mutassuk meg, hogy a Magyar Összefogás összeköt bennünket, mert magyarok vagyunk. Magyarnak lenni pedig azt jelenti, hogy szeretjük hazánkat, és tiszteljük egymást. Volt elegendő időnk ahhoz, hogy megtanuljuk, amíg együtt maradunk, amíg összefogunk, mindig győzni tudunk. Ehhez kérjük az Önök segítségét és támogatását, amikor majd vasárnap elmennek szavazni a közvetlen magyar nemzeti tanácsi választásokon. Gondoljanak az elmúlt hetek, hónapok közös találkozóira, és szavazzanak az 1. sorszámú Magyar Összefogás listájára, amely nemzeti és emberi, cselekvő és otthonteremtő. A miénk… Szabadka, 2018. október 31. Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője