Néptánc, népzene és jó hangulat | Magyar összefogás Skip to main content
Néptánc, népzene és jó hangulat

Néptánc, népzene és jó hangulat

A 2017-es Fölszállott a páva vetélkedő területi válogatóin részt vevő vajdasági csoportok műsorát láthatta a közönség szombaton este csantavéri színházban.

A Duna Televízió Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorába ugyan nem jutottak be a vajdasági fellépők, a csantavérieket azonban teljes mértékben elkápráztatták.

Vörös Róbert, szervező, a Mendicus Művészeti Központ elnöke: „Tavaly nyolc vajdasági résztvevője volt a magyarországi Fölszállott a páva előválogatójának. Innen jött a gondolat, hogy Vajdaságban, vagy akár itt, Csantavéren szervezünk egy műsort, ahol ezek a fellépők bemutathatják produkciójukat.”

A nyolc résztvevő közül most hárman mutatkoztak be Csantavéren. Köztük a házigazda Mendicus Művészeti Központ tamburásai is.

Rendkívül látványos produkcióval léptek színpadra a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület táncosai, akik a vetélkedőn ifikként a felnőtt kategóriában mérettették meg magukat.

Brezovszki Roland, művészeti vezető, Talentum Egyesület: „Ugyan nem sikerült televízióra kerülnünk, de ettől nem búslakodtak, hiszen egy nagyon jó élményben volt részük. Volt egy nagyon nemes feladatunk, ki kellett mennünk az arborétumba Szarvason, és pávákat kellett üldözni, hogy repüljön föl a páva.”

A kisoroszi Ördög Lóránt a tehetségkutató műsor keszthelyi válogatóján vett részt citeraszólistaként. „Mondhatom, hogy eddigi életemnek a legnagyobb fellépése volt, és előtte eléggé ideges is voltam, de tényleg nagyon pozitív élmények fűznek hozzá.”

Rajtuk kívül a helyi néptáncosok is színesítették a műsort. Az eseményen részt vettek a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői, valamint a Magyar Összefogás lista jelöltjei is.

Petkovics Márta, jelölt, Magyar Összefogás: „Mindazokat az értékeket, amelyeket itt, Vajdaságban megtalálunk, köztük a népzene és a néptánc értékeit is, amit igen magas színvonalon művelnek akik részt vettek a magyarországi Fölszállott a páva vetélkedőn, meg kell mutatni a vajdasági közönségnek is. Mivel van közöttük csantavéri együttes is, ezért úgy gondoltuk, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy ide összehívjuk az összes vajdasági résztvevőt.”

Az esemény létrejöttét Szabadka Város Önkormányzata támogatta.

Pannon RTV

Valasztasi program

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás

A nem hivatalos eredmények szerint a következő négy évben a 35 tagú magyar kisebbségi önkormányzatban 30 tagja lesz a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott listának - mondta Pásztor István. A Magyar Összefogás listája áttörő, nagy sikert ért el - jelentette be vasárnap késő este Pásztor István. A VMSZ elnöke sajtótájékoztatón azt mondta, szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy éljenek a demokrácia ünnepeként aposztrofált lehetőséggel, hogy megjelenjenek az urnák előtt. A szavazati joggal rendelkező vajdasági magyarok mintegy 36 százaléka vett részt a nemzeti tanácsi választáson - emelte ki Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség első embere azt mondta, ideje lenne végre a párbeszédnek. „Nem kell mindenről ugyanazt gondolni, de mindenről tudunk beszélgetni, és ugyanakkor, azt gondolom, hogy vannak ügyek, nemzeti ügyek, és általános politikai ügyek, amik meghaladják a nemzetérdeknek a mezejét és körét, amikben jó volna megpróbálni szót érteni, jó volna leereszkedni a realitások talajára.” Hálásak vagyunk mindazoknak, akik elmentek szavazni a magyar nemzeti tanácsi választásokon, mert vasárnap ennél fontosabb dolog nem volt - mondta Hajnal Jenő. A Magyar Összefogás listavezetője hozzátette: programjuk az első pillanattól kezdve az egységes nemzetben való gondolkodáson alapult, programjaik pedig mindenkire kiterjednek. „Mindazt, amit az elmúlt négy évben elkezdtünk, nemcsak folytatni tudjuk, hanem olyan magasabb szintre tudjuk emelni, amelyet nemcsak, hogy megérdemel ez a közösség, hanem úgy gondolom, hogy a 21.században meg is kell tennünk ahhoz, hogy a következő négy évben minden föltételt megteremtsünk ahhoz, hogy akik itthon vannak, érezzék ezt az otthonosságot. Akik pedig haza szeretnének jönni, azoknak minden föltétel adott legyen az otthonteremtéshez.” A nemzeti tanácsi választások hivatalos végeredményét november 8-a, csütörtök este 8 óráig kell közzétennie a Köztársasági Választási Bizottságnak.
MÁSFÉL HÓNAPON ÁT KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

MÁSFÉL HÓNAPON ÁT KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

Sajtóközlemény a Magyar Összefogás választási kampányáról Véget ért a Magyar Összefogás választási kampánya. Több mint háromszáz közösségi élmény, találkozás, ünnepélyes pillanat és megoldásra váró feladat erősített meg bennünket abban, hogy egy olyan közösség tagjai vagyunk, amely kíváncsi eddigi eredményeinkre és a következő négy év terveire, és amelynek tagjai eddig is segítettek és támogattak bennünket. Különben semmit sem értünk volna, és folytatni sem tudnánk mindazt együtt, közösen, ami mindannyiunk számára a következő négy évben is nagyon fontos. Köszönjük tehát elsősorban azoknak, akik szeretettel, érdeklődéssel és barátsággal fogadtak bennünket otthonukban, ünnepségeiken, megemlékezéseiken, szentmisén és istentiszteleten, kerekasztal-beszélgetésen, lakossági fórumon, egyéb alkalmon. Hála azoknak is, akik abban segítettek bennünket, hogy mindenhova eljussanak a Magyar Összefogás lista tagjai, ahol magyarok élnek, ahol a vendégszeretet és a közvetlen emberi, baráti kapcsolaton kívül a helyiekkel együtt arról is meggyőződhettünk immár sokadszor, hogy közös jövőt építünk, mert összetartozunk, mert mindaz, amit tervbe vettünk, együtt mára valósággá válhatott. Köszönjük vendéglátónak, házigazdának, szervezőnek és aktivistának, hogy közösségünk tagjait meghallgathattuk, érdekeit, motivációit, kéréseit, igényeit és szükségleteit közvetlenül megismerhettük, és hogy a Magyar Összefogás saját elképzeléseihez és Magyarország Kormányának elkövetkezendő négy évre megfogalmazott céljaihoz illeszkedve együtt hozzájárulhatunk kisebbségi közösségünk együttgondolkodásához, biztonságához és kiteljesedéséhez. A következő napokban az elcsendesedés napjai következnek, hogy azután november 4-én mindannyian együtt, közösen mutassuk meg, hogy a Magyar Összefogás összeköt bennünket, mert magyarok vagyunk. Magyarnak lenni pedig azt jelenti, hogy szeretjük hazánkat, és tiszteljük egymást. Volt elegendő időnk ahhoz, hogy megtanuljuk, amíg együtt maradunk, amíg összefogunk, mindig győzni tudunk. Ehhez kérjük az Önök segítségét és támogatását, amikor majd vasárnap elmennek szavazni a közvetlen magyar nemzeti tanácsi választásokon. Gondoljanak az elmúlt hetek, hónapok közös találkozóira, és szavazzanak az 1. sorszámú Magyar Összefogás listájára, amely nemzeti és emberi, cselekvő és otthonteremtő. A miénk… Szabadka, 2018. október 31. Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője