Fontos az együttműködés, összetartás- családlátogatás Törökbecsén | Magyar összefogás Skip to main content
Fontos az együttműködés, összetartás- családlátogatás Törökbecsén

Fontos az együttműködés, összetartás- családlátogatás Törökbecsén

A törökbecsei családokban  erősen  érezhető a Magyar Nemzeti Tanács programjainak jelenléte . Ezt tapasztalták a bánáti településen tett pénteki látogatásuk során, a Magyar Összefogás jelöltjei.

Molnár Attila, Erdődi Edvina valamint Zséli Ágnes jelölt családi otthonokba tett látogatásának célja, a kölcsönös együttműködés további erősítése, valamint a jövőbeni munkához való tapasztalatok gyűjtése. Az elmúlt években  a Tisza- menti település óvodásai, iskolásai, egyetemistái több támogatásban is részesültek.

Az elsős Ljubović Áron örömmel dicsekedett a nemrégiben kézhez kapott beiskolázási csomag tartalmával, mely taneszközöket a vendégeknek is bemutatott. A Magyar Nemzeti Tanács támogatása nem más, mint segítőkéznyújtás úgy a kicsiknek, mint a szülőknek is egyaránt, hiszen sikeresebbé teszi az anyanyelven történő tanulást, érvényesülést. Áron édesapja, Saša Ljubović  megerősítette, hogy kisfiuk már az óvodában is részese volt az MNT által koordinált  Kárpát- medencei óvodafejlesztési programnak, hiszen a magyar csoport fejlesztőcsomaggal, Magyar sarokkal, valamint új játszótérrel is gazdagodott.

A Magyar Nemzeti Tanács  felsőoktatási ösztöndíjprogramjának köszönve, több törökbecsei egyetemista azt tanulja, amit életcélul tűzött ki.

A Ződi családban két egyetemista van. Mindketten a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogram anyagi támogatásának, valamint az Európa kollégium lakhatási lehetőségének részesei. János és nővére Ottília megerősítették, hogy a jövőben mindenképp a szülőföldön szeretnének maradni.

A bánáti településen lelkesen ápolják a népi hagyományokat is, hiszen a már versenydíjazott, másodikos

Erős Lilla gyönyörű énekhangjával kápráztatta el a Magyar Összefogás jelöltjeit, megerősítve azt, hogy Törökbecsén van jövője a hagyományápolásnak.

Pataki Antónia egyetemista örömmel jegyezte meg, hogy negyedik éve részese  a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramjának, mely támogatásnak köszönve a családnak is könnyebb az iskoláztatás, mivel húga, a negyedikes Valentina az óbecsei Gimnáziumba utazik, ami úgyszintén anyagi költségekkel jár.

 A Magyar Nemzeti Tanács a vajdasági magyar közösség érdekeit képviselte és ezt teszi a jövőben is- hangzott el többször is a törökbecsei családoknál tett beszélgetések során.  

Valasztasi program

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás

Áttörő sikert ért el a Magyar Összefogás

A nem hivatalos eredmények szerint a következő négy évben a 35 tagú magyar kisebbségi önkormányzatban 30 tagja lesz a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott listának - mondta Pásztor István. A Magyar Összefogás listája áttörő, nagy sikert ért el - jelentette be vasárnap késő este Pásztor István. A VMSZ elnöke sajtótájékoztatón azt mondta, szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy éljenek a demokrácia ünnepeként aposztrofált lehetőséggel, hogy megjelenjenek az urnák előtt. A szavazati joggal rendelkező vajdasági magyarok mintegy 36 százaléka vett részt a nemzeti tanácsi választáson - emelte ki Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség első embere azt mondta, ideje lenne végre a párbeszédnek. „Nem kell mindenről ugyanazt gondolni, de mindenről tudunk beszélgetni, és ugyanakkor, azt gondolom, hogy vannak ügyek, nemzeti ügyek, és általános politikai ügyek, amik meghaladják a nemzetérdeknek a mezejét és körét, amikben jó volna megpróbálni szót érteni, jó volna leereszkedni a realitások talajára.” Hálásak vagyunk mindazoknak, akik elmentek szavazni a magyar nemzeti tanácsi választásokon, mert vasárnap ennél fontosabb dolog nem volt - mondta Hajnal Jenő. A Magyar Összefogás listavezetője hozzátette: programjuk az első pillanattól kezdve az egységes nemzetben való gondolkodáson alapult, programjaik pedig mindenkire kiterjednek. „Mindazt, amit az elmúlt négy évben elkezdtünk, nemcsak folytatni tudjuk, hanem olyan magasabb szintre tudjuk emelni, amelyet nemcsak, hogy megérdemel ez a közösség, hanem úgy gondolom, hogy a 21.században meg is kell tennünk ahhoz, hogy a következő négy évben minden föltételt megteremtsünk ahhoz, hogy akik itthon vannak, érezzék ezt az otthonosságot. Akik pedig haza szeretnének jönni, azoknak minden föltétel adott legyen az otthonteremtéshez.” A nemzeti tanácsi választások hivatalos végeredményét november 8-a, csütörtök este 8 óráig kell közzétennie a Köztársasági Választási Bizottságnak.
MÁSFÉL HÓNAPON ÁT KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

MÁSFÉL HÓNAPON ÁT KÖZÖSSÉGI ÜNNEP

Sajtóközlemény a Magyar Összefogás választási kampányáról Véget ért a Magyar Összefogás választási kampánya. Több mint háromszáz közösségi élmény, találkozás, ünnepélyes pillanat és megoldásra váró feladat erősített meg bennünket abban, hogy egy olyan közösség tagjai vagyunk, amely kíváncsi eddigi eredményeinkre és a következő négy év terveire, és amelynek tagjai eddig is segítettek és támogattak bennünket. Különben semmit sem értünk volna, és folytatni sem tudnánk mindazt együtt, közösen, ami mindannyiunk számára a következő négy évben is nagyon fontos. Köszönjük tehát elsősorban azoknak, akik szeretettel, érdeklődéssel és barátsággal fogadtak bennünket otthonukban, ünnepségeiken, megemlékezéseiken, szentmisén és istentiszteleten, kerekasztal-beszélgetésen, lakossági fórumon, egyéb alkalmon. Hála azoknak is, akik abban segítettek bennünket, hogy mindenhova eljussanak a Magyar Összefogás lista tagjai, ahol magyarok élnek, ahol a vendégszeretet és a közvetlen emberi, baráti kapcsolaton kívül a helyiekkel együtt arról is meggyőződhettünk immár sokadszor, hogy közös jövőt építünk, mert összetartozunk, mert mindaz, amit tervbe vettünk, együtt mára valósággá válhatott. Köszönjük vendéglátónak, házigazdának, szervezőnek és aktivistának, hogy közösségünk tagjait meghallgathattuk, érdekeit, motivációit, kéréseit, igényeit és szükségleteit közvetlenül megismerhettük, és hogy a Magyar Összefogás saját elképzeléseihez és Magyarország Kormányának elkövetkezendő négy évre megfogalmazott céljaihoz illeszkedve együtt hozzájárulhatunk kisebbségi közösségünk együttgondolkodásához, biztonságához és kiteljesedéséhez. A következő napokban az elcsendesedés napjai következnek, hogy azután november 4-én mindannyian együtt, közösen mutassuk meg, hogy a Magyar Összefogás összeköt bennünket, mert magyarok vagyunk. Magyarnak lenni pedig azt jelenti, hogy szeretjük hazánkat, és tiszteljük egymást. Volt elegendő időnk ahhoz, hogy megtanuljuk, amíg együtt maradunk, amíg összefogunk, mindig győzni tudunk. Ehhez kérjük az Önök segítségét és támogatását, amikor majd vasárnap elmennek szavazni a közvetlen magyar nemzeti tanácsi választásokon. Gondoljanak az elmúlt hetek, hónapok közös találkozóira, és szavazzanak az 1. sorszámú Magyar Összefogás listájára, amely nemzeti és emberi, cselekvő és otthonteremtő. A miénk… Szabadka, 2018. október 31. Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője